Tengeren

A horizonton ború, szürke pára,
az óceánok mély csöndje van velem,
horgonyt vonunk ketten az éjszakába,
sima a felszín, néma, végtelen.

Megremeg hajónk a kürtök jajára,
feszül valami furcsa félelem,
lobog a szélben hajónk vitorlája,
mintha múlt s jövő együtt ringna velem.

Gyorsul a Föld szívének dobogása,
sóhaja bánatot felhőz az égre,
s én néma harcom hű harsonása
fejemet hajtom Földanyánk ölébe.